Tartós déli áramlás alakult ki a Kárpát-medence felett, amellyel több hullámban afrikai eredetű, igen meleg levegő érkezik fölénk. A következő napokban tovább fokozódik a kánikula, hétfőn már 35 fok feletti csúcshőmérsékleteket mérhetünk majd.

A leszálló légmozgásoknak köszönhetően többnyire napos, száraz idő várható, egy-egy hűsítő zápor, vagy zivatar azonban továbbra is előfordulhat majd.  

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

 

szombat.jpg

Szombat: változóan felhős idő várható hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Néhol előfordulhat rövid ideig tartó zápor, vagy heves zivatar. A délkeleti szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 30-32 fok között alakul. Késő estére 23-25 fok közé hűl a levegő.

 

vasárnap.jpg

Vasárnap: többnyire napos, száraz idő várható, csak átmenetileg növekedhet meg a gomolyfelhőzet. Néhol előfordulhat rövid ideig tartó zápor, vagy zivatar. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 19-21 fok között alakul. A délutáni órákra 32-34 fok közé melegszik a levegő. 

 

hétfő.jpg

Hétfő: napközben többnyire napos, száraz idő várható, a késő délutáni, esti óráktól azonban már időnként erősebben is megnövekedhet a felhőzet és néhol zápor, vagy heves zivatar is kialakulhat majd. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 20-22 fok között alakul. A délutáni órákra 35-37 fok közé melegszik a levegő. 

 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét kedden még folytatódik a kánikula, majd ezt követően egy hidegfront hatására fokozatosan enyhül a nagy meleg. A jelenlegi számítások szerint a következő hétvégén további lehűlés valószínű. 
 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: kánikula, hőhullám, hétvége, meleg, időjárás