Egy közelgő hidegfront előterében ma még viszonylag meleg léghullámok érkeznek fölénk, így folytatódik a nyári idő, 30 fok fölé azonban már nem igazán melegszik a levegő. Napközben eleinte a napsütésé lesz a főszerep, a délutáni óráktól azonban határozott felhőzetnövekedés kezdődik és itt-ott futó zápor is előfordulhat majd.

A holnap hajnali órákra megérkezik fölénk a hidegfront kiterjedt csapadékzónája, így egyre nagyobb területen számíthatunk esőre, záporra, néhol zivatarra. Többfelé hullhat jelentős mennyiségű csapadék. A délelőtti órákban még többfelé várható újabb eső, zápor, majd a későbbiekben csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet, futó záporok azonban még ezt követően is előfordulhatnak majd.

A megerősödő északnyugati széllel az eddigieknél jóval hűvösebb levegő érkezik fölénk, a legmagasabb nappali hőmérsékletek már mindenhol 25 fok alatt alakulnak majd. Vasárnap is folytatódik a változékony, mérsékelten meleg idő, az időnként erősebben megnövekvő felhőzetből elszórtan alakulhatnak ki futó záporok.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Péntek: eleinte napos idő várható, a délutáni óráktól azonban már erősebben megnövekszik a felhőzet és néhol zápor, esetleg zivatar is előfordulhat majd. A délnyugati szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A délutáni órák hőmérséklete 28-30 fok között alakul. A késő esti órákra 21-23 fok közé hűl a levegő.

Szombat: gyakran lesz erősen felhős az ég, több-kevesebb napsütés inkább a délutáni órákban valószínű. Eleinte többfelé, a nap második felében elszórtan várható eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 15-17 fok között alakul. A délutáni órákra 22-24 fok közé melegszik a levegő.

Vasárnap: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol elfordulhat futó zápor. Az északnyugati szél élénk, időnként erős lesz. A hajnali órák hőmérséklete 15-17 fok között alakul. A délutáni órákra 23-25 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepéig folytatódik a mérsékelten meleg idő, majd ezt követően átmenetileg ismét visszatér a kánikula. A jelenlegi számítások szerint a jövő hét végére újabb felfrissülés érkezhet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: felfrissül, időjárás, kánikula, hőség, csapadék, nyár