Egy gyenge hidegfront hatására kissé változékonyabbra fordul időjárásunk. A nedvesebb, labilis levegő kedvező feltételeket biztosít a gomolyfelhő képződésnek és a helyi záporok, zivatarok kialakulásának. Egy-egy hevesebb zivatargócban felhőszakadás, jégeső is előfordulhat majd. Kissé mérséklődik a nappali felmelegedés, de még így is jóval melegebb lesz az ilyenkor szokásosnál.

A következő napokban valamelyest csökken a zivatarhajlam, ismét több lesz a napsütés.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Csütörtök: napos és erősen gomolyfelhős időszakok váltakoznak, szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél megélénkül, zivatar környezetében átmenetileg viharossá fokozódik. A délutáni órák hőmérséklete 26-28 fok között alakul. Késő estére 20-22 fok közé hűl a levegő.

Péntek: a változóan, időnként erősen gomolyfelhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elszórtan előfordulhat zápor, vagy zivatar. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 13-15 fok között alakul. A délutáni órákra 26-28 fokig melegszik a levegő.

Szombat: változóan felhős, többnyire napos idő várható, csak néhol fordulhat elő futó zápor, vagy zivatar. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 13-15 fok között alakul. A délutáni órákra 28-30 fokig melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: vasárnapra tovább melegszik az idő, visszatér a kánikula. A jövő hét elején azonban ismét nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, így változékonyabbra, kissé hűvösebbre fordulhat az idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: változékony, vihar, jég, felhő, zápor, tavasz, eső, nyár, front, csapadék, időjárás