A következő napokban ciklon előoldali, meleg áramlásba kerül a Kárpát-medence, így újabb felmelegedés kezdődik, péntektől már az átlagosnál is melegebb időre számíthatunk.

Ma még viszonylag hűvös idő várható, holnap napközben azonban felerősödik felettünk a déli áramlás, amellyel több hullámban egyre melegebb levegő érkezik fölénk. Erősödik a nappali felmelegedés, a legmagasabb hőmérsékletek már elérhetik a 25 fokot.

Kezdetben a napsütésé lesz a főszerep, majd péntektől nedvesebb, labilis léghullámok érkeznek fölénk, ezért fokozatosan növekszik a zápor, zivatarhajlam. Péntek délután egy-egy hevesebb zivatar is kialakulhat majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Szerda: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Csapadék nem valószínű. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 14-16 fok között. A késő esti órákra 7-9 fok közé hűl a levegő.

Csütörtök: napos és erősen gomolyfelhős időszakok váltakoznak egymással, futó zápor legfeljebb elvétve fordulhat majd elő. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 5-7 fok között alakul. A délutáni órákra 22-24 fok közé melegszik a levegő.

Péntek: a több-kevesebb napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a felhőzet és szórványosan várhatók záporok, zivatarok. Néhol felhőszakadás, jégeső is előfordulhat majd. A délnyugati szél megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik. A hajnali órák hőmérséklete 11-13 fok között alakul. A délutáni órákra 24-26 fokig melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövő hét elejéig folytatódik a záporokkal, zivatarokkal tarkított meleg idő, majd ezt követően kismértékű lehűlés veszi kezdetét.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hűvös, zápor, felmelegedés, zivatar, tavasz, csapadék, időjárás