Egy ciklon áramlási rendszerében továbbra is meleg, de az eddigieknél már nedvesebb, labilis léghullámok érkeznek fölénk, ezért a következő napokban kissé változékonyabbra fordul az idő. A labilis levegő kedvező feltételeket biztosít a helyi záporok, zivatarok képződésének, melyek napközben már bárhol és bármikor előfordulhatnak majd.

Kisebb körzetekben, egy-egy erősebb zivatargócban esetleg felhőszakadás, vagy jégeső is előfordulhat majd. Lehűlés azonban nem várható, a nappali hőmérsékletek továbbra is 20 fok körül alakulnak majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szerda: többnyire felhős idő várható, helyenként azonban rövid napos időszakok is előfordulhatnak majd. Szórványosan várható eső, zápor, zivatar. A délkeleti szél megélénkül, zivatarok környezetében megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 19-21 fok között alakul. Késő estére 13-15 fok közé hűl a levegő.

null

Csütörtök: változóan felhős, napos idő várható, legfeljebb elszórtan alakulhat ki futó zápor. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 10-12 fok között alakul. A délutáni órákra 21-23 fok közé melegszik a levegő.

null

Péntek: gyakran lesz erősen felhős az ég, inkább csak rövid napos időszakok fordulhatnak majd elő. Szórványosan valószínű eső, zápor, zivatar. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 8-10 fok között alakul. A délutáni órákra 19-21 fokig melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: vasárnap egy hidegfront éri el térségünket, hatására csapadékosabbra, kissé hűvösebbre fordul az idő. Újabb felmelegedés majd a jövő hét közepétől valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: tavasz, április, csapadék, időjárás