Déli, délkeleti áramlással ismét enyhébb léghullámok érkeznek fölénk, így tovább erősödik a nappali felmelegedés, helyenként már kevéssel 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. A fölénk érkező légtömeg keddig még alacsony nedvességtartalmú lesz, ezért csapadék nem valószínű, a napsütés mellett azonban átmenetileg megnövekedhet majd a gomolyfelhőzet.
Szerdán már kissé nedvesebb, labilis léghullámok érkeznek fölénk, ami kedvező feltételeket biztosít a záporok, zivatarok kialakulásának. Jelentős hőmérsékletváltozás azonban nem várható, marad a kellemes idő.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Hétfő: a napsütés mellett időnként erősebben is megnövekedhet a gomolyfelhőzet, csapadék azonban nem valószínű. A délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 19-21 fok között alakul. Késő estére 12-14 fok közé hűl a levegő.

null

Kedd: változóan felhős, többnyire napos idő várható, erősebb felhőzetnövekedés majd az esti óráktól valószínű. Csapadék nem várható. A délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 8-10 fok között alakul. A délutáni órákra 18-20 fok közé melegszik a levegő.

null

Szerda: a több-kevesebb napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet és szórványosan várható zápor, zivatar. Az szaknyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 9-11 fok között alakul. A délutáni órákra 20-22 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a hétvégéig folytatódik a kissé változékony, de az átlagosnál melegebb idő, majd ezt követően jelentős lehűlés kezdődhet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: elseje, május, időjárás