Északi áramlással átlagos hőmérsékletű, többnyire száraz léghullámok érkeznek fölénk, így napközben már felszakadozik a felhőzet, egyre több napsütésre számíthatunk. Erős, helyenként viharos lesz az északnyugati szél, így a 15 fok körüli hőmérsékleteket a ténylegesnél hűvösebbnek érezhetünk majd. 

Hétfőn még folytatódik viszonylag enyhe idő, majd keddtől jelentős változás kezdődik időjárásunkban. Egy mediterrán ciklon éri el hazánkat, amely mögött erős lehűlés veszi kezdetét. Napközben beborul az ég és helyenként már eső, zápor is előfordulhat majd. A ciklon hátoldalán egyre hűvösebb levegő érkezik fölénk, így jelentős lehűlés kezdődik, a legmagasabb nappali hőmérsékletek már csak 10 fok körül alakulnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Vasárnap: eleinte még borult idő várható, majd napközben felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elszórtan előfordulhat futó zápor. Az északnyugati szél erős, néhol viharos lesz. A délutáni órák hőmérséklete 14-17 fok között alakul. Késő estére 7-9 fok közé hűl a levegő.

null

Hétfő: napközben erősen gomolyfelhős és napos időszakok váltakoznak egymással, elszórtan várhatók kisebb záporok. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 3-5 fok között alakul. A délutáni órákra 14-16 fok közé melegszik a levegő.

null

Kedd: napközben megnövekszik, megvastagszik felettünk a felhőzet és szórványosan várható kisebb eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali órák hőmérsékletre 2-4 fok között alakul. A délutáni órákra 10-12 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét csütörtökig egy mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, változékony, egyre hidegebb időre számíthatunk. Szerdán és csütörtökön többszöri csapadékra és viharos, néhol orkán erejű északi szélre számíthatunk. Lesznek helyek, ahol a nappali órák hőmérséklete még az 5 fokot sem éri el. Az eső mellett elsősorban a magasabb helyeken havas eső, havazás is előfordulhat majd. Péntek hajnalban többfelé valószínű fagy.

Minden kedves olvasónknak kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: előrejelzés, szalinay, időjárás