Ciklonok áramlási rendszerében változó hőmérsékletű és nedvességtartalmú léghullámok érkeznek fölénk, így a következő napokban is folytatódik a változékony, szeles, időnként záporokkal tarkított időjárás.

Ma egy hidegfront alakítja időjárásunkat, ezért átmenetileg több lesz felettünk a felhő és főleg a nap első felében alakulhat ki kisebb eső, zápor. A megerősödő északnyugati széllel több fokkal hűvösebb levegő érkezik fölénk, a délutáni órák hőmérséklete már csak 15 fok körül alakul majd. Az esti óráktól nyugalomba jut felettünk a hidegfront, csökken a felhőzet, mérséklődik a szél, ennek hatására pedig holnap hajnalra erősen lehűl a levegő, a mélyebben fekvő völgyekben akár gyenge fagy is előfordulhat majd. Napközben csendes, nyugodt idő várható, mérsékelt nappali felmelegedéssel.

Csütörtökön átmenetileg erősödik a nappali felmelegedés, péntekre azonban újabb lehűlés érkezik.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Kedd: többnyire erősen felhős idő várható, helyenként azonban rövidebb napos időszakok is előfordulhatnak majd. Szórványosan várható kisebb eső, futó zápor. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 14-16 fok között alakul. Késő estére 8-10 fok közé hűl a levegő.

Szerda: eleinte még számíthatunk több-kevesebb napsütésre, majd napközben erősebben megnövekszik a felhőzet, de csapadék nem valószínű. A délnyugatira forduló szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete többnyire 2-4 fok között alakul, néhol azonban gyenge fagy is előfordulhat majd. A délutáni órákra 14-16 fokig melegszik a levegő.

Csütörtök: gomolyfelhős és napos időszakok váltakoznak, néhol előfordulhat futó zápor. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 5-7 fok között alakul. A délutáni órákra 17-19 fokig melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a következő egy hétben folytatódik a változékony idő, ráadásul a hétvégétől egyre nedvesebb, hűvösebb levegő érkezik fölénk.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: front, lehűl, felhő, változékony, fagy, tavasz, csapadék, eső, időjárás