Napközben egy hidegfront éri el térségünket, hatására erősen megnövekszik a felhőzet és összességében többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar. Kisebb körzetekben, egy-egy erősebb záporgócban akár számottevő csapadék is hullhat.

A megerősödő északi széllel már egy árnyalattal hűvösebb léghullámok érkeznek fölénk, így mérséklődik a nappali felmelegedés, 20 fok alá azonban még nem csökken a hőmérséklet. A front mögött tartós északi áramlás alakul ki felettünk, így a következő napokban további lehűlés várható, helyenként már az átlagosnál is hűvösebb idő várható.

Gyakran lesz erősen felhős az ég, kevés napsütésre azonban mindennap számíthatunk. Kisebb esők, futó záporok bárhol és bármikor előfordulhatnak majd, de tartós, kiterjedt csapadék nem valószínű.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar. Elvétve heves zivatar is előfordulhat majd, felhőszakadás, vagy jégeső kíséretében. Az északi, északnyugati szél megerősödik, zivatar környezetében átmenetileg viharossá fokozódik. A délutáni órák hőmérséklete többnyire 20-22 fok között alakul, a záporos tájakon azonban ennél hűvösebb lesz. A késő esti órákra 11-13 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: gyakran lesz erősen felhős az ég, rövid napos időszakok azonban előfordulhatnak majd. Szórványosan várható eső, zápor. Az északi, északnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 7-9 fok között alakul. A délutáni órákra 15-17 fokig melegszik a levegő.

null

Csütörtök: erősen felhős és rövid napos időszakok váltakoznak, elszórtan előfordulhat futó zápor. Az északnyugati szél erős, időnként viharos lesz. A hajnali órák hőmérséklete 8-10 fok között alakul. A délutáni órákra 12-14 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: pénteken még folytatódik a változékony, hűvös idő, majd a hétvégétől már egyre szárazabb, melegebb léghullámok érkeznek fölénk. Vasárnaptól, hétfőtől visszatérnek a 20 fokok.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: április, tavasz, lehűlés, időjárás