A következő napokban már többnyire anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, a változékony, csapadékos időt okozó frontok elkerülik térségünket. A több-kevesebb napsütés mellett időnként megnövekedhet majd a gomolyfelhőzet, futó záporok azonban csak elvétve fordulhatnak elő.

Keddtől egy tőlünk nyugatra kialakuló ciklon előoldali áramlásába kerül a Kárpát-medence. Délire fordul felettünk az áramlás, amellyel afrikai eredetű, egyre melegebb léghullámok érkeznek fölénk. Tovább erősödik a nappali felmelegedés, egyre inkább 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.

Szerdán kissé labilis légtömeg érkezik fölénk, ennek hatására több lesz felettünk a gomolyfelhő és néhol zápor, esetleg gyenge zivatar is előfordulhat majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Hétfő: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Legfeljebb elvétve alakulhat ki futó zápor. A nyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 18-20 fok között alakul. A késő esti órákra 8-10 fok közé hűl a levegő.

Kedd: a több-kevesebb napsütés mellett időnként megnövekedhet majd a gomolyfelhőzet, de csapadék nem valószínű. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 5-7 fok között alakul. A délutáni órákra 19-21 fok közé melegszik a levegő.

Szerda: napos és gomolyfelhős időszakok váltakoznak egymással, néhol előfordulhat futó zápor, vagy gyenge zivatar. A déli, délnyugati szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 6-8 fok között alakul. A délutáni órákra 20-22 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: szombatig még folytatódik a szokatlanul enyhe idő, majd ezt követően már kissé hűvösebb léghullámok szivárognak fölénk, átmenetileg mérséklődik a nappali felmelegedés.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: enyhül, eső, felhő, változékony, tavasz, front, fagy, csapadék, időjárás