Egy közelgő hidegfront előterében ma még száraz, enyhe léghullámok érkeznek fölénk, azért folytatódik a többnyire napos, igazi tavaszi idő. Kissé tovább erősödik a nappali felmelegedés, helyenként már 15 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.

Szombatra megérkezik fölénk a hidegfront, amely várhatóan lelassul, hullámot vet felettünk, így az egész hétvége időjárását meghatározhatja majd. Vasárnap estig a felhőké lesz a főszerep, legfeljebb átmeneti felszakadozások fordulhatnak majd elő. Összességében többfelé várható eső, zápor, néhol akár jelentős mennyiségű csapadék is hullhat.

Mérséklődik a nappali felmelegedés, de még így is az átlagosnak megfelelő hőmérsékletekre számíthatunk.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: eleinte napos idő várható, majd a délutáni, esti óráktól már erősebben megnövekszik a felhőzet, de csapadék még nem valószínű. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 14-16 fok között alakul. Késő estére 7-9 fok közé hűl a levegő.

null

Szombat: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, csak néhol szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor. A csapadékhullásban hosszabb-rövidebb szünetek is lehetnek majd. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. A délutáni órákra 9-11 fok közé melegszik a levegő.

null

Vasárnap: többnyire erősen felhős idő várható, csak átmenetileg szakadozhat fel a felhőzet. Szórványosan várható eső, zápor. Az északnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. A délutáni órákra 10-12 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét elején csökken a csapadékhajlam, már csak elvétve alakulhat ki futó zápor. Erős felmelegedés kezdődik, egyre inkább 20 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. A hét közepétől ismét változékonyabbra fordul az idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: tavasz, hidegfront, eső, csapadék, időjárás