A következő időszakban anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, ennek köszönhetően megnyugszik az idő, számottevő csapadék, vagy erős szél már nem várható. A több-kevesebb napsütés mellett időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet, de futó záporok csak elvétve fordulhatnak majd elő. Az anticiklon peremén még továbbra is hűvös léghullámok érkeznek fölénk, így jelentős enyhülésre egyelőre nem számíthatunk.

Éjszakánként a derült, szélvédett helyeken kevéssel fagypont alá hűlhet a levegő, napközben pedig többnyire 10 fok körüli maximum hőmérsékleteket mérhetünk majd.

Szerdán egy gyenge hidegfront súrolja hazánkat, ennek hatására átmenetileg több lesz felettünk a felhő, de számottevő csapadék ekkor sem várható. A megélénkülő északi szél ellenére tovább erősödik a nappali felmelegedés, helyenként már 15 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Hétfő: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk. Az északi szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 9-11 fok között alakul. Késő estére 2-4 fok közé hűl a levegő.

Kedd: napközben gomolyfelhős és napos időszakok váltogatják egymást, legfeljebb néhol alakulhat ki átmeneti zápor. Az északi szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete -1,+1 fok között alakul. A délutáni órákra 10-12 fok közé melegszik a levegő.

Szerda: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk. Elvétve előfordulhat futó zápor. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 0,+2 fok között alakul. A délutáni órákra 12-14 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: csütörtöktől további felmelegedés várható, visszatér az igazi tavaszi idő. A következő hét elején azonban újabb lehűlés érkezhet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: tavasz, felhő, enyhül, változékony, fagy, front, eső, időjárás, csapadék