Ma még folytatódik a változékony idő, majd a következő napokban már anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, a csapadékos időt okozó frontok messze elkerülik térségünket.

A több-kevesebb napsütés mellett időnként erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet, jelentéktelen záporok azonban csak elvétve fordulhatnak majd elő. Az anticiklon peremén továbbra is hűvös léghullámok érkeznek fölénk, így jelentős enyhülésre egyelőre nem számíthatunk. Éjszakánként a derült, szélvédett helyeken fagypont alá hűl a levegő, napközben pedig 10 fok körüli maximum hőmérsékleteket mérhetünk majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Vasárnap: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat futó zápor. Az északi szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 8-10 fok között alakul. Késő estére 2-4 fok közé hűl a levegő.

Hétfő: többnyire a napsütésé lesz a főszerep, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a felhőzet. Az északi szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete -2, 0 fok között alakul. A délutáni órákra 9-11 fokig melegszik a levegő.

Kedd: változóan felhős, napos idő várható, csapadék nem lesz. Az északi szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete -1,+1 fok között alakul. A délutáni órákra 10-12 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepétől fokozatos enyhülés kezdődik, a nappali hőmérsékletek már elérhetik a 15 fokot.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: tavasz, felhő, enyhül, változékony, fagy, eső, front, csapadék, időjárás