A csapadékos időt okozó ciklon eltávolodik térségünkből, mögötte már valamivel szárazabb léghullámok érkeznek fölénk. A reggeli, délelőtti órákban még előfordulhat kisebb eső, zápor, majd napközben egyre nagyobb területeken szakadozik fel a felhőzet. Az erős, időnként viharos északnyugati szélben 10 fok körüli csúcs hőmérsékleteket mérhetünk majd.

Holnaptól már kissé enyhébb léghullámok érkeznek fölénk, ennek köszönhetően erősödik a nappali felmelegedés, az erős szél azonban rontja majd a hőérzetünket.

Időnként kisebb-nagyobb kiterjedésű felhőzónák haladnak át felettünk, így tartós napsütésre ezek után sem számíthatunk.
Jelentősebb csapadék ugyan nem várható, de kisebb záporok bárhol előfordulhatnak majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szerda: eleinte még előfordulhat kisebb eső, zápor, majd a délutáni órákban elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet, néhol kevés napsütés is lehet. Az északnyugati szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A délutáni órák hőmérséklete 9-11 fok között alakul. Késő estére 3-5 fok közé hűl a levegő.

null

Csütörtök: gyakran lesz erősen felhős az ég, csak néhol süthet ki rövid időre a nap. Elszórtan előfordulhat kisebb eső, zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 0,+2 fok között alakul. A délutáni órákra 10-12 fok közé enyhül a levegő.

null

Péntek: napközben erősen felhős és rövid napos időszakok váltakoznak egymással. Szórványosan várható kisebb eső, zápor. Az északnyugati szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A hajnali órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul. A délutáni órákra 11-13 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét elejétől egyre hűvösebbre fordul az idő, a nappali hőmérsékletek már többnyire 10 fok alatt alakulnak majd.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hidegfront, tavasz, időjárás