Hűvösebb léghullámok érkeznek a Kárpát-medence fölé, így a következő napokban tovább csökken a hőmérséklet, az időjárás visszaáll a rendes kerékvágásba. A fölénk érkező levegő többnyire nedves lesz, emiatt nagyrészt erősen felhős, vagy borult időre számíthatunk, legfeljebb átmenetileg szakadozhat fel a felhőzet. Keddig bárhol előfordulhat eső, zápor, helyenként akár jelentős mennyiségű csapadék is hullhat. A hőmérsékletek az évszakos átlagnak megfelelően alakulnak majd. Éjszakánként 5 fok közelébe hűl a levegő, napközben pedig 10 fok körüli csúcs hőmérsékletek várhatók.

Szerdától kissé szárazabb léghullámok érkeznek fölénk, ennek hatására már hosszabb időszakokra is felszakadozhat a felhőzet, futó záporok azonban továbbra is előfordulhatnak majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Hétfő: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, legfeljebb kisebb körzetekben süthet ki rövid időre a nap. Szórványosan várható eső, zápor. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 8-10 fok között alakul. A késő estére 5-7 fok közé hűl a levegő.

Kedd: nagyrészt erősen felhős, vagy borult idő várható, csak néhol szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet. Szórványosan várható eső, zápor. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 3-5 fok között alakul. A délutáni órákra 9-11 fok közé enyhül a levegő.

Szerda: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is várható. Néhol előfordulhat futó zápor. Az északnyugati, északi szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A reggeli órák hőmérséklete 3-5 fok között alakul. A délutáni órákra 9-11 fok közé enyhül a levegő.

Távolabbi kilátások: folytatódik a hőmérsékleti hullámvasút. Az átmeneti hűvösebb idő után szombatig újabb felmelegedés várható, a legmagasabb nappali hőmérsékletek már kevéssel 15 fok felett alakulnak majd. Vasárnaptól egy hidegfront hatására ismét visszaesik a hőmérséklet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: enyhül, csapadék, felhő, eső, változékony, front, tavasz, fagy, időjárás