Délnyugati áramlással váltakozó nedvességtartalmú, egyre enyhébb léghullámok érkeznek a Kárpát-medence. A következő napokban folytatódik az ilyenkor szokásosnál több fokkal enyhébb, változékony idő.

A több napsütésre pénteken és szombaton számíthatunk, ekkor csak elvétve fordulhat elő futó zápor. Vasárnapra azonban már nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, ezért erősen megnövekszik a felhőzet és napközben egyre többfelé valószínű eső, zápor.

Eleinte tovább erősödik a nappali felmelegedés, holnap már 20 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet, majd vasárnaptól kismértékű lehűlés kezdődik.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: változóan felhős, napos idő várható. Csapadék nem valószínű. A délnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 13-15 fok között alakul. Késő estére 7-9 fok közé hűl a levegő.

null

Szombat: nagyrészt napos idő várható, helyenként azonban fátyolfelhők szűrhetik majd a napsütést. Csapadék nem lesz. A délnyugati szél erős, néhol viharos lesz. A reggeli órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. A délutáni órákra 17-19 fok közé melegszik a levegő.

null

Vasárnap: napközben erősen megnövekszik a felhőzet és a délutáni óráktól egyre többfelé várható eső, zápor. A délnyugati szél élénk, időnként erős lesz. A reggeli órák hőmérséklete 6-8 fok között alakul. A délutáni órákra 13-15 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét elejétől kissé tovább hűl a levegő, már az átlagosnak megfelelő hőmérsékletű idő várható.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: március, időjárás, tavasz, szél