Erős nyugati, délnyugati áramlással váltakozó nedvességtartalmú, igen enyhe léghullámok érkeznek a Kárpát-medence fölé. A következő napokban tovább erősödik a nappali felmelegedés, de az időjárás változékony jellege megmarad.

Ma egy melegfront csapadékzónája halad át felettünk, ezért a nap nagy részében erősen felhős idő várható, csak átmenetileg szakadozhat fel a felhőzet. Szórványosan várható kisebb eső, zápor, nagy területre kiterjedő, jelentős csapadék azonban nem valószínű.

A távozó csapadékzóna mögött holnapra felszakadozik a felhőzet és megerősödő, helyenként viharossá fokozódó délnyugati szél kíséretében megkezdődik a meleg levegő beáramlása.

Tovább erősödik a nappali felmelegedés, csütörtökön már 15 fok körüli maximum hőmérsékletek várhatók.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Kedd: gyakran lesz erősen felhős az ég, csak néhol süthet ki rövid időre a nap. Szórványosan várható kisebb eső, zápor. A délnyugati, nyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 8-10 fok között alakul. Késő estére 3-5 fok közé hűl a levegő.

Szerda: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Csapadék nem valószínű. A délnyugati szél megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul. A délutáni órákra 11-13 fok közé melegszik a levegő, ennél hűvösebb a Balaton térségében várható.

Csütörtök: erősen felhős és napos időszakok váltakoznak egymással, néhol előfordulhat futó zápor. A délnyugati szél erős, helyenként viharos lesz. A reggeli órák hőmérséklete 5-7 fok között alakul. A délutáni órákra 14-16 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a hétvégére az időjárás visszaáll a rendes kerékvágásba, ismét megjelennek az éjszakai fagyok. A kissé hidegebb idő után a jövő hét elején újabb felmelegedés kezdődik.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: olvad, csapadék, eső, enyhül, felhő, front, változékony, fagy, havazás, , tél, időjárás