Eleinte folytatódik az évszakos átlagnak megfelelő hőmérsékletű, vagy annál kissé enyhébb idő. Éjszakánként még kevéssel fagypont alá hűl a levegő, napközben pedig általában 5-8 fok közé melegszik a levegő.

Hétfőtől ciklonok előoldalán délnyugatira fordul felettünk az áramlás, amellyel több hullámban egyre enyhébb levegő érkezik fölénk.

Újabb felmelegedés kezdődik, kedden már 10 fok körüli maximum hőmérsékletek várhatók. A fölénk érkező levegő nem lesz túl száraz, így tartós, zavartalan napsütésre sem számíthatunk. A több-kevesebb napsütés mellett időnként erősebben megnövekszik a felhőzet és főleg kedden kisebb esők, záporok is előfordulhatnak majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Vasárnap: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Csapadék nem valószínű. A délkeleti szél kissé megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 5-8 fok között alakul. A alacsonyabb értékeket a Balaton térségében mérhetjük majd. A késő esti órákra 0,+2 fokig hűl a levegő.

null

Hétfő: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Csapadék nem lesz. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete -2, 0 fok között alakul, helyenként köd is képződhet. A délutáni órákra 8-10 fok közé melegszik a levegő.

null

Kedd: átmenetileg több lesz felettünk a felhő, csak néhol süthet kis rövid időre a nap. Szórványosan várható eső, zápor. A nyugati, délnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 0,+2 fok körül alakul. A délutáni órákra 8-10 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét péntekig további jelentős enyhülés várható, majd a hétvégén egy hidegfront hatására visszaesik a hőmérséklet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: előrejelzés, szalinay, időjárás