Nyugati áramlással váltakozó nedvességtartalmú, többnyire enyhe léghullámok érkeznek fölénk. A következő napokban erősen felhős és napos időszakok váltakoznak egymással és egyre inkább csökken a ködhajlam. Jelentős csapadék nem várható, de péntek estétől egy átvonuló hidegfront nyomában kisebb esők, záporok előfordulhatnak majd.

A hőmérsékletekben nem várható lényeges változás. Éjszakánként a derült helyeken még fagypont alá hűl a levegő, napközben pedig általában 5-8 fok közötti maximum hőmérsékletek várhatók. A magasabb értékeket a naposabb tájakon mérhetjük majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Péntek: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, csak néhol süthet ki rövid időre a nap. Néhol tartósan ködös időszakok is előfordulhatnak majd. Az esti óráktól elszórtan számíthatunk kisebb esőkre, záporokra. Az északnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 5-7 fok között alakul, de a ködös tájakon 0 fok várható. Késő estére 1-3 fok közé hűl a levegő.

Szombat: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 0 fok körül alakul. A délutáni órákra 6-8 fok közé melegszik a levegő.

Vasárnap: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. A délkeletire forduló szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete -2, 0 fok között alakul. A délutáni órákra 5-7 fokig melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövő hét elejétől egy ciklon előoldalán délnyugatira fordul felettünk az áramlás, amellyel több hullámban egyre enyhébb levegő érkezik fölénk. További felmelegedés várható, a hét közepén már 15 fok közelébe emelkedhet a hőmérséklet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: fagy, felhő, eső, változékony, front, csapadék, időjárás