Anticiklonális hatások alakítják hazánk időjárását. A jelentős változásokat okozó ciklonok, illetve azok frontjai messze elkerülik térségünket. A leszálló légmozgások hatására csendes, száraz idő várható, legfeljebb a ködös helyeken alakulhat ki átmeneti ködszitálás, vagy ónos szitálás.

A hőmérsékletek nagyjából az évszakos átlagnak megfelelően alakulnak majd. Éjszakánként a derült helyeken -5 fok alá hűl a levegő, napközben pedig általában 1-3 fok közötti maximum hőmérsékletek várhatók.
Lesznek helyek ahol az éjjel képződött köd, illetve az ebből kialakult rétegfelhőzet tartósabban is megmarad. Ezeken a tájakon napközben is fagypont alatt marad a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szombat: gyakran lesz erősen felhős az ég, csak helyenként süthet ki rövid időre a nap. A délkeleti szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul. A késő esti órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő.

null

Vasárnap: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, helyenként azonban tartósan felhős, vagy ködös időszakok is előfordulhatnak majd. A délkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete -5,-2 fok között alakul, az alacsonyabb értékeket a derült tájakon mérhetjük majd. Az éjszakai órákban többfelé képződhet köd. A délutáni órákra 1-3 fok közé enyhül a levegő, de a tartósan ködös helyeken egész nap 0 fok alatt marad a hőmérséklet.

null

Hétfő: többnyire változóan felhős, napos idő várható, kisebb körzetekben azonban erősen felhős, vagy tartósan ködös időszakok is előfordulhatnak majd. A délkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete -4,-2 fok között alakul, többfelé képződhet köd. A délutáni órákra 2-4 fok közé enyhül a levegő, de a ködös tájakon ennél hidegebb lesz.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét keddtől nyugati, északnyugati áramlással több fokkal enyhébb léghullámok érkeznek fölénk. Fokozatos felmelegedés kezdődik, a hét második felében már 10 fok körüli nappali hőmérsékletek várhatók.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: február, hétvége, időjárás