A csapadékos időt okozó mediterrán ciklon kelet felé eltávolodik térségünkből, így a nap folyamán fokozatosan csökken a csapadékhajlam, egyre kevesebb helyen várható havas eső, havazás. A távozó légörvény mögött a következő napokban már szárazabb, mérsékelten hideg léghullámok érkeznek fölénk. Szerdán többfelé, csütörtökön átmenetileg kevesebb helyen süthet ki a nap, számottevő csapadék azonban sehol sem várható.

A kevesebb felhő miatt tovább erősödik az éjszakai lehűlés, helyenként már -5 fok alá hűlhet a levegő, napközben pedig többnyire 0,+3 fok közötti maximum hőmérsékleteket mérhetünk majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Kedd: többnyire erősen felhős idő várható, helyenként azonban rövid napos időszakok is lehetnek. Eleinte még előfordulhat kisebb havas eső, gyenge havazás, majd napközben fokozatosan megszűnik a csapadék. Az északi szél megélénkül, időnként megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 0,+2 fok között alakul. A késő esti órákra -3,-1 fok közé hűl a levegő.

Szerda: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Csapadék nem várható. Az északi szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete -6,-4 fok között alakul, az alacsonyabb értékeket a derült, szélcsendes tájakon mérhetjük majd. A délutáni órákra 0 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.

Csütörtök: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is lehet. Néhol előfordulhat futó hózápor. Az északkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete -5,-2 fok között alakul, az alacsonyabb értékeket a derültebb helyeken mérhetjük majd. A délutáni órákra 1-3 fok közé enyhül a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövő hét elejéig folytatódik a hideg, téli idő. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb néhol fordulhat elő jelentéktelen hószállingózás.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: változékony, lehűl, havazás, felhő, , csapadék, front, fagy, tél, eső, időjárás