Hazánk időjárását egy anticiklon, illetve az ebben kialakult hideg légpárna alakítja. A medencében megülepedett fagyos levegő fölé már enyhébb léghullámok érkeznek, ennek hatására azonban ismét erősödik a ködhajlam. Az előttünk álló hétvégén is többnyire a felhőké és a ködé lesz a főszerep, csak helyenként süthet ki rövid időszakokra a nap.

Éjszakánként a derült, hófedte tájakon -10 fok közelébe csökken a hőmérséklet, napközben pedig többnyire -3,-1 fok közötti értékeket mérhetünk majd.

Hétfőn még folytatódik a fagyos idő, majd ezt követően erősödik az áramlás felettünk, az élénkülő légmozgás hatására már a levegő alsó rétegeiben is megkezdődik a fokozatos enyhülés.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Szombat: többnyire borongós, helyenként tartósan ködös idő várható, kisebb körzetekben azonban kevés napsütés is előfordulhat majd. A ködös tájakon ónos szitálásra, zúzmara képződésre is lehet számítani. A délkeleti szél gyenge lesz. A délutáni órák hőmérséklete általában -4,-2 fok között alakul, de a naposabb helyeken 0 fok várható. Késő estére -6,-4 fok közé hűl a levegő.

Vasárnap: többnyire felhős, párás, helyenként tartósan ködös idő várható, csak néhol süthet ki rövid időre a nap. A ködös helyeken ónos szitálásra, zúzmara lerakódásra is számíthatunk. A délkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete -8,-6 fok között alakul, de a hóval borított, derült helyeken -10 foknál is hidegebb várható. A délutáni órákra általában -3,-1 fok közé enyhül a fagy, de a naposabb tájakon kevéssel fagypont fölé emelkedhet a hőmérséklet.

Hétfő: folytatódik a nagyrészt borongós, helyenként ködös idő, csak átmenetileg szakadozhat fel a felhőzet. Néhol előfordulhat ónos szitálás. A délkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete -8,-6 fok között alakul. A délutáni órákra általában -3,-1 fok közé enyhül a levegő, de a kevésbé felhős tájakon ennél enyhébb idő várható.

Távolabbi kilátások: kedden átmenetileg nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, így többfelé lehet vegyes halmazállapotú csapadék. Helyenként néhány cm friss hó is hullhat. A hét közepétől tovább enyhül az idő, egyre inkább az átlagos fölé emelkedik a hőmérséklet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: jeges, tél, havas, jég, , fagy, időjárás