Egy ciklon előoldali áramlásában enyhe, nagy nedvességtartalmú léghullámok érkeznek a Kárpát-medence fölé, ennek hatására a következő napokban változékonyabbra, az eddigieknél jóval enyhébbre fordul az idő.
Jelentősen gyengül az éjszakai lehűlés, napközben pedig kevéssel 0 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.

A nedves légtömeg hatására ma már erősen megnövekszik a felhőzet, de csapadék a késő esti órákig még nem valószínű. Pénteken már a ciklon csapadékzónája alakítja időjárásunkat. Túlnyomóan borult lesz az ég és többfelé várható vegyes halmazállapotú csapadék. Eső, havas eső, ónos eső egyaránt előfordulhat majd. A nap második felében már ismét hidegebb levegő érkezik fölénk a magasban, ezért az addigi folyékony halmazállapotú csapadékot egyre nagyobb területen válthatja fel havazás. Helyenként jelentős mennyiségű hó is hullhat.

Szombaton eleinte még előfordulhat kisebb hóesés, majd napközben eltávolodik a ciklon, fokozatosan csökken a csapadékhajlam. A távozó ciklon hátoldalán ismét hidegebb, szárazabb levegő érkezik fölénk.


Megjegyzés: a pénteki csapadék mennyisége, területi eloszlása és halmazállapota igen bizonytalan. Lesznek helyek ahol a csapadék zöme esőben hullik le, kisebb körzetekben azonban kiadós havazás is előfordulhat. Szombat reggelig összességében 15-20 mm csapadék is lehullhat majd.

A hideg és meleg levegő válaszvonala a közelünkben húzódhat, ezért úgynevezett keveredési zóna alakulhat ki felettünk. A zóna a nap folyamán ide-oda táncolhat felettünk, ezért a csapadék halmazállapota térben és időben is változhat majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Csütörtök: napközben eleinte csökken, majd a későbbiekben ismét erősen megnövekszik a felhőzet, de csapadék a késő esti órákig még nem valószínű. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 0,+2 fok között alakul. Késő estére 0 fokig hűl a levegő.

Péntek: túlnyomóan borult idő várható, csak néhol vékonyodhat el rövid időre a felhőzet. Sokfelé várható jelentős mennyiségű vegyes halmazállapotú csapadék. Eleinte eső, havas eső, ónos eső, majd a későbbiekben egyre inkább havazás valószínű. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, néhol megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 0 fok körül alakul. A délutáni órákra 0,+3 fok közé enyhül a levegő.

Szombat: eleinte még előfordulhat hószállingózás, kisebb havazás, majd napközben csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet. Az északnyugati szél megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete -2, 0 fok között alakul. A délutáni órákra 0 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.

Távolabbi kilátások: vasárnap estig többnyire száraz, napos idő várható, erősödő éjszakai fagyokkal. A jövő hét közepéig folytatódik a fagyos, téli idő, kisebb-nagyobb havazás szinte bármelyik nap előfordulhat majd.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: ónos, lehűl, felhő, , havazás, változékony, csapadék, fagy, front, tél, eső, időjárás