A Kárpát-medence időjárását egy anticiklon alakítja, a változékony időt okozó frontok a következő 72 órában elkerülik térségünket. A leszálló légmozgások hatására folytatódik a száraz, az idő múlásával egyre ködösebb idő. Ma még azonban a napsütésé lesz a főszerep, csak néhol lehetnek tartós ködfoltok. A medencében található hideg levegő fölé holnaptól már kissé enyhébb léghullámok érkeznek, ebből azonban a talaj közelében semmit nem érzünk majd. Kellő légmozgás hiányában ugyanis az enyhébb légtömeg nem tud lekeveredni a levegő alsó rétegeibe, sőt inkább konzerválja a megülepedett hideg levegőt. A 400-500 méternél magasabb helyek kiemelkedhetnek a hideg párnából, itt kevés napsütés is előfordulhat majd, síkvidéken azonban tartja magát többnyire borongós, tartósan ködös idő.

Számottevő csapadék továbbra sem várható, de a sűrű ködfoltokban ónos szitálás, zúzmara képződésre kell számítani.

A nappali hőmérsékletek többnyire fagypont közelében, vagy az alatt alakulnak, de kisebb körzetekben, ahol átmenetileg előbukkan a nap, akár +3 fokot is mérhetünk majd. A napos, valamint a ködös, ködfelhős területek térben és időben is váltakozhatnak egymással.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Péntek: többnyire napos idő várható, csak kisebb körzetekben lehetnek tartósan ködös időszakok. A délkeleti szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete -2,+2 fok között alakul, az alacsonyabb értékek a napközben is ködös tájakon lesznek. A késő esti órákra -4,-2 fok közé hűl a levegő.

Szombat: többnyire erősen felhős, vagy tartósan ködös idő várható, csak néhol süthet ki a nap. Elszórtan előfordulhat ködszitálás, ónos szitálás. A délkeleti szél kissé megélénkülhet. A reggeli órák hőmérséklete -6,-4 fok között alakul, többfelé képződhet sűrű, zúzmarás köd. A délutáni órákra -2, 0 fok közé enyhül a levegő, de a naposabb helyeken +2,+3 fok várható.

Vasárnap: többnyire felhős, helyenként tartósan ködös idő várható, néhol azonban felszakadozhat a felhőzet, kevés napsütés is lehet. Ködszitálás, ónos szitálás bárhol előfordulhat. A délnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete -4,-2 fok között alakul. A délutáni órákra általában -2,0 fok közé enyhül a levegő, de az átmenetileg gyengén felhős tájakon +2,+3 fok is lehet.

Távolabbi kilátások: a jövő hét végéig folytatódik a nagyrészt eseménytelen idő. Kedden kisebb vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat majd.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: havazás, változékony, felhő, eső, fagy, , tél, csapadék, időjárás