Északi áramlással több hullámban egyre hidegebb levegő érkezik a Kárpát-medence fölé, így az átmeneti enyheség után visszatér a téli idő. Ma eleinte nedves légtömegek alakítják időjárásunkat, ezért helyenként kisebb eső, havas eső is előfordulhat, majd napközben már felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk.

Mérséklődik a nappali felmelegedés, de az ilyenkor szokásosnál még mindig enyhébb idő várható.

Holnapra eltávolodik térségünkből a gyenge csapadékzóna, mögötte pedig már egyre szárazabb, hidegebb levegő érkezik fölénk. Felszakadozik a felhőzet, kisüt a nap, ennek ellenére azonban tovább csökken a hőmérséklet, már csak 1-3 fok közötti csúcs értékek várhatók.

Péntek hajnalra nyugalomba jut felettünk a hideg levegő, mérséklődik a szél, így meglehetősen alacsonyra süllyedhet a hőmérő higanyszála. Általában -8, -5 fok közé hűl a levegő, de kisebb körzetekben ennél is hidegebb lehet majd. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

1228_sze

Szerda: eleinte erősen felhős idő várható, majd napközben felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat futó zápor, vagy hózápor. Az északi, északnyugati szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A délutáni órák hőmérséklete 3-5 fok között alakul. Késő estére 0 fok közelébe hűl a levegő.

1228_cs

Csütörtök: változóan felhős, többnyire napos idő várható, csapadék nem lesz. Az északi szél megélénkül, időnként megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete -3,-1 fok között alakul. A délutáni órákra 1-3 fok közé enyhül a levegő.

1228_p

Péntek: többnyire napos, száraz idő várható, kisebb körzetekben azonban tartósan ködös időszakok is előfordulhatnak majd. A délkeleti szél kissé megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete -8,-5 fok között alakul, helyenként zúzmarás köd is képződhet. A délutáni órákra -2,+2 fok közé enyhül a levegő, az alacsonyabb értékek a tartósan ködös tájakon

1228_egyh

Távolabbi kilátások: a hétvégén, illetve a jövő hét elején már többnyire borongós, helyenként tartósan ködös időre számíthatunk. A hőmérsékletek éjjel-nappal fagypont alatt alakulnak majd. Hétfőtől átmenetileg enyhébb, nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, ezért erősödik a nappali felmelegedés, de többfelé valószínű eső, havas eső. A jövő hét közepére azonban már ismét hidegebb levegő éri el térségünket, újabb jelentős lehűlés veszi kezdetét.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: mínuszok, lehűlés, hideg, tél, fagy, időjárás