A hétvégén már kissé hűvösebb légtömegek érkeznek fölénk, ezért fokozatosan mérséklődik a nappali felmelegedés, 10 fok alá azonban még nem hűl a levegő. Többnyire a felhőké lesz a főszerep, jelentéktelen eső, vagy zápor azonban csak elvétve fordulhat majd elő.

Hétfőre északira fordul felettünk az áramlás, amellyel sarkvidéki eredetű, száraz, hideg léghullámok érkeznek fölénk. Napközben felszakadozik a felhőzet és egyre inkább a napsütésé lesz a főszerep. Erős lehűlés kezdődik, a legmagasabb nappali hőmérsékletek már többnyire 5 fok alatt alakulnak majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szombat: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, helyenként pedig tartósan ködös időszakok is előfordulhatnak majd. Néhol előfordulhat kisebb zápor. A délkeleti szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete általában 9-11 fok között alakul, de a tartósan ködös tájakon nem lesz melegebb 5-7 foknál. Késő estére 5-7 fok közé hűl a levegő.

null

Vasárnap: nagyrészt erősen felhős idő várható, tartósabb felszakadozás majd az esti, késő esti óráktól várható. Elszórtan előfordulhat kisebb eső, szitálás. Az északnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. A délutáni órákra 8-10 fok közé enyhül a levegő.

null

Hétfő: változóan felhős, többnyire napos idő várható, csapadék nem lesz. Az északi szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 0,+2 fok között alakul. A délutáni órákra 2-4 fok közé enyhül a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepéig száraz hideg idő várható, majd ezt követően kissé enyhébb, nedvesebb levegő érkezik fölénk a magasban. A hét második felében már több lesz felettünk a felhő és időnként kisebb csapadékra is számíthatunk.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: előrejelzés, szalinay, időjárás