Eleinte folytatódik a többnyire napos, száraz idő, majd holnaptól dél, délnyugat felől növekvő nedvességtartalmú, de továbbra is enyhe léghullámok érik el térségünket. Folytatódik tehát az ilyenkor szokásosnál több fokkal enyhébb idő, de már több lesz felettünk a felhő, változékonyabbra fordul időjárásunk.

Főleg pénteken, illetve szombaton alakulhatnak ki kisebb esők, záporok, nagy területre kiterjedő jelentős csapadék azonban nem várható.

Az éjszakák fagymentesek lesznek, napközben pedig többnyire 12-14 fok közötti csúcs hőmérsékletek várhatók, a hétvégétől azonban már kissé mérséklődik a nappali felmelegedés.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Csütörtök: többnyire napos idő várható, néhol azonban tartósabban felhős, vagy ködös időszakok is előfordulhatnak majd. A délkeleti szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 12-14 fok között alakul, de a ködös tájakon nem lesz melegebb 6-8 foknál. Késő estére 6-8 fok közé hűl a levegő.

Péntek: többnyire felhős idő várható, csak rövid időszakokra süthet ki a nap. Elszórtan előfordulhat kisebb eső, zápor. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 3-5 fok között alakul. A délutáni órákra 11-13 fok közé enyhül a levegő.

Szombat: többnyire erősen felhős idő várható, csak néhol, szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet. Elszórtan előfordulhat kisebb eső, zápor. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. A délutáni órákra 9-11 fok közé enyhül a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövő hét elejétől erős lehűlés kezdődik, a hét közepén már napközben is fagypont közelében alakul a hőmérséklet. Ezt követően a hétvégén már újabb enyhülés valószínű, ennek mértéke azonban még kérdéses.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: melegedés, enyhülés, változékony, felhő, eső, tavasz, fagy, ősz, csapadék, front, időjárás