A következő napokban ciklon előoldali, meleg áramlások alakítják időjárásunkat, így az átmeneti hidegebb periódus után visszatér az átlagosnál enyhébb idő.

Mától kezdve délire fordul felettünk az áramlás, amellyel több hullámban egyre enyhébb levegő érkezik fölénk. Erősödik a nappali felmelegedés, pénteken már 15 fok közeli csúcs hőmérsékletek várhatók.

Eleinte még számíthatunk több-kevesebb napsütésre, majd szombatra átmenetileg nedvesebb levegő érkezik fölénk, erősen megnövekszik a felhőzet és egyre többfelé várható eső, zápor. Ennek ellenére azonban nem lesz hűvös, napközben mindenhol 10 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Csütörtök: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat futó zápor. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 9-11 fok között alakul, de a Balaton környezetében ennél kissé hűvösebb lesz. Késő estére 5-7 fok közé hűl a levegő.

Péntek: változóan felhős idő várható, több-kevesebb napsütéssel. Erősebb felhősödés majd az esti, késő esti óráktól kezdődik, ekkor már néhol előfordulhat kisebb eső, vagy zápor. A déli, délnyugati szél erős, néhol viharos lesz. A hajnali órák hőmérséklete 3-5 fok között alakul. A délutáni órákra többnyire 12-14 fokig melegszik a levegő, de néhol még ennél is melegebb lehet majd.

Szombat: többnyire erősen felhős idő várható, helyenként azonban kevés napsütés is előfordulhat majd. Többfelé várható eső, zápor. A déli, délnyugati szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 6-8 fok között alakul. A délutáni órákra 13-15 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepéig folytatódik az enyhe idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: eső, havazás, felhő, változékony, , fagy, ősz, front, csapadék, időjárás