Anticiklon alakítja hazánk időjárását, a jelentős változást okozó frontok egyelőre elkerülik térségünket. A leszálló légmozgásoknak köszönhetően többnyire napos, száraz az idő, csak kisebb körzetekben maradhat meg tartósan a köd.

Szombattól egy ciklon előoldali áramlásába kerül a Kárpát-medence. Az erősödő délies légmozgással igen enyhe léghullámok érkeznek fölénk, ezért jelentős felmelegedés kezdődik, a hétvégén már 15 fok feletti nappali hőmérsékletek várhatók. Kezdetben még folytatódik a többnyire napos, száraz idő, majd vasárnapra nedvesebb levegő érkezik fölénk, több lesz a felhő felettünk és egyre többfelé valószínű eső, zápor.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Péntek: változóan felhős, napos idő várható, csak kisebb körzetekben lehetnek erősebben felhős, vagy tartósan ködös időszakok. A déli, délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 9-11 fok között alakul. Késő estére 4-6 fok közé hűl a levegő.

Szombat: eleinte még lehetnek napos időszakok, majd egyre több lesz a felhő felettünk és a délutáni, esti órákban helyenként már kisebb eső, zápor is előfordulhat majd. A déli szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 0,+2 fok között alakul, néhol köd is képződhet. A délutáni órákra 14-16 fok közé melegszik a levegő.

Vasárnap: többnyire erősen felhős idő várható, csak néhol szakadozhat fel a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor. A déli, délnyugati szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 10-12 fok között alakul. A délutáni órákra 15-17 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövő héten csapadékos, egyre hidegebb időre számíthatunk. A hét közepétől már csak 5 fok körüli nappali hőmérsékletek várhatók.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: felhő, változékony, ősz, fagy, csapadék, időjárás