Északnyugati áramlással egyre hűvösebb levegő érkezik fölénk, ezért fokozatosan mérséklődik a nappali felmelegedés, a következő napokban már átlagos hőmérsékletű időre számíthatunk.

Kezdetben még nedves levegő alakítja időjárásunkat, ezért többfelé várható eső, zápor, majd a délelőtti órákban várhatóan csökken a csapadékhajlam, megkezdődik a felhőzet felszakadozása.

Holnapra már jóval szárazabb léghullámok árasztják el térségünket, ennek köszönhetően egyre nagyobb területeken süt ki a nap. Ennek ellenére azonban kissé tovább mérséklődik a nappali felmelegedés, a legmelegebb kora délutáni órákban többnyire 11-13 fok közötti maximum hőmérsékletek várható. Péntekre nyugalomba jut felettünk a hidegfront, leáll a légmozgás, éppen ezért a hajnali órákra erősen lehűl a levegő, többfelé valószínű gyenge fagy.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Szerda: eleinte erősen felhős, vagy borult idő várható, többfelé esővel, záporral, majd a délutáni órákban megszűnik a csapadék, felszakadozik a felhőzet. Az északnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A délutáni órákra 13-15 fokig melegszik a levegő. Késő estére 8-10 fok közé csökken a hőmérséklet.

Csütörtök: változóan felhős, napos idő várható, csapadék nem lesz. Az északnyugati szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 3-5 fok között alakul. A délutáni órákra 11-13 fokig melegszik a levegő.

Péntek: az időnként megnövekvő felhőzet mellett, hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk. Csapadék nem várható. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete -1,+2 fok között alakul, néhol köd is képződhet. A délutáni órákra 12-14 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövő hét elejéig csendes, csapadékmentes idő várható. Az átmeneti felhősödések mellett több-kevesebb napsütésre szinte mindennap számíthatunk. Éjszakánként a derült, szélvédett helyeken gyenge fagy várható.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: felhő, ősz, változékony, csapadék, időjárás