Időjárásunkat helyi hatások alakítják, a jelentős változást okozó frontok továbbra is elkerülik térségünket. A Kárpát-medencét kitöltő meleg, labilis rétegzettségű levegő kedvező feltételeket teremt a gomolyfelhő, illetve zivatarképződésnek. A napsütés mellett gyakran növekedhet meg a felhőzet és zápor, zivatar szinte bárhol előfordulhat majd. Egy-egy hevesebb zivatargócban felhőszakadás, jégeső és szélvihar is előfordulhat majd.

Folytatódik a fülledt, meleg idő, legfeljebb a zivatarok környezetében frissülhet fel átmenetileg a levegő. A hőmérsékletek állandósulnak, hajnalonként általában 20 fokig hűl a levegő, míg a délutáni órákban 29-31 fok közötti maximum hőmérsékletek várhatók.

Megjegyzés: a várható zivatarok helyi keletkezésűek lesznek, így ezek pontosabb előrejelzése csak az esemény előtti 1-2 órában lehetséges. A napos, valamint az erősen gomolyfelhős, zivataros tájak térben és időben is váltakozhatnak majd egymással. A lehulló csapadék mennyisége szeszélyes területi eloszlást mutat majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Hétfő: a napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet és többfelé valószínű zápor, zivatar. Néhol felhőszakadás és jégeső is előfordulhat majd. Az északi szél megélénkül, zivatar környezetében átmenetileg viharossá fokozódik. A délutáni órák hőmérséklete 29-31 fok között alakul. Késő estére 23-25 fokig hűl a levegő.

null

Kedd: napos és erősen gomolyfelhős időszakok váltakoznak, szórványosan várható zápor, zivatar. Helyenként felhőszakadás, jégeső is előfordulhat majd. Az északi szél megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik. A hajnali órák hőmérséklete 18-20 fok között alakul. A délutáni órákra 29-31 fok közé melegszik a levegő.

null

Szerda: a napos időszakok mellett időnként erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet és szórványosan várható zápor, zivatar. Néhol heves zivatar, felhőszakadás, jégeső is előfordulhat majd. Az északi szél megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik. A hajnali órák hőmérséklete 18-20 fok között alakul. A délutáni órákra 28-30 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a hétvégéig folytatódik a záporokkal, zivatarokkal tarkított, meleg idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: Idojaras, július, szalinay, időjárás