Egy közelgő hidegfront előterében ma még meleg, a délutáni, esti óráktól már kissé nedvesebb, labilis léghullámok érkeznek fölénk. A nap nagy részében még folytatódik a többnyire napos, száraz idő, majd a későbbiekben már erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet és elszórtan záporok, zivatarok is előfordulhatnak majd.

A szombat éjjeli, vasárnap hajnali órákban megérkezik fölénk a hidegfront, hatására átmenetileg erősebben megnövekszik a felhőzet és valamivel többfelé alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Néhol felhőszakadás, jégeső is előfordulhat, de lesznek helyek, amelyek teljesen kimaradnak majd a csapadékból. A front gyorsan áthalad majd felettünk, így napközben már elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet és több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A megerősödő északnyugati széllel hűvösebb levegő érkezik fölénk, legmagasabb nappali hőmérsékletek már csak 25 fok körül alakulnak majd.

A jövőhét elején nyugalomba jut felettünk a hidegfront, kissé már erősödik a nappali felmelegedés.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Szombat: eleinte napos, száraz idő várható, majd a délutáni, esti óráktól már erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet és elszórtan záporok, zivatarok is kialakulhatnak majd. A délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 31-33 fok között alakul. Késő estére 24-26 fok közé hűl a levegő.

Vasárnap: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett, rövid napos időszakok is előfordulhatnak majd. Eleinte szórványosan, majd napközben már csak néhol alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Az északnyugati szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A hajnali órák hőmérséklete 20-22 fok között alakul. A délutáni órákra általában 24-26 fok közé melegszik a levegő, de a tartósabban felhős tájakon nem lesz melegebb 22-23 foknál.

Hétfő: túlnyomóan napos, száraz idő várható, csapadék nem lesz. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 14-16 fok között alakul. A délutáni órákra 25-27 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövőhét közepétől ismét egyre melegebb léghullámok érkeznek fölénk, visszatér a kánikula.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hétvége, somogy, időjárás