Egy közelgő hidegfront előterében ma már kevésbé meleg, nedvesebb levegő érkezik fölénk, ezért változékonyabbra fordul időjárásunk, nyugatról kelet felé haladva pedig fokozatosan megszűnik a hőség. A gyakran erősen megnövekvő gomolyfelhőzetből többfelé és több alkalommal számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására. Egy-egy hevesebb zivatargócban felhőszakadás, jégeső és szélvihar is előfordulhat majd. Kissé már mérséklődik a nappali felmelegedés, a legmagasabb hőmérsékletek 30 fok körül alakulnak majd, de a tartósan felhős, záporos helyeken ennél hűvösebb lesz.

Hétfőn egy hidegfront halad át felettünk, amely mögött az eddigieknél jóval frissebb léghullámok érkeznek fölénk. Mérséklődik a nappali felmelegedés, a legmagasabb hőmérsékletek már csak 25 fok körül alakulnak majd.

Eleinte még előfordulhatnak záporok, zivatarok, majd napközben már szárazabb léghullámok érkeznek fölénk, csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet. A folytatásban kellemes hőmérsékletű, nyári időre számíthatunk.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Vasárnap: a gyakran erősen felhős ég mellett, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Többfelé várható zápor, zivatar. Egy-egy hevesebb zivatargócban felhőszakadás, jégeső is előfordulhat majd. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik. A délutáni órák hőmérséklete 28-31 fok között alakul. Késő estére 22-24 fok közé hűl a levegő.

Hétfő: eleinte még előfordulhatnak záporok, zivatarok, majd napközben csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 17-19 fok között alakul. A délutáni órákra 24-26 fok közé melegszik a levegő.

Kedd: változóan felhős, többnyire napos idő várható, legfeljebb néhol alakulhat ki futó zápor. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 15-17 fok között alakul. A délutáni órákra 25-27 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a hét közepétől újabb felmelegedés kezdődik, de 35 fokos hőség egyelőre nem tér vissza. Időnként gyenge frontok érinthetnek majd minket, ezekből szórványosan fordulhatnak elő záporok, zivatarok, ettől eltekintve azonban többnyire napos, száraz idő várható.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hidegfront, hőség, kánikula, időjárás