Délnyugati áramlással mérsékelten meleg, eleinte száraz levegő érkezik fölénk, ezért többnyire a napsütésé lesz a főszerep, csak néhol alakulhat ki egy-egy zápor, vagy zivatar. Kellemes, kora nyárias idő várható, a legmagasabb nappali hőmérsékletek 25 fok körül alakulnak majd.

A hét közepétől egy ciklon áramlási rendszerében már páradús léghullámok érkeznek fölénk, így ismét változékonyabbra fordul időjárásunk. A meleg, labilis levegő kedvező feltételeket biztosít a záporok, zivatarok kialakulásának. Az időnként erősebben megnövekvő gomolyfelhőzetből elsősorban a délutáni óráktól számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására, sőt csütörtökön helyenként tartósabb eső is előfordulhat majd. Egy-egy hevesebb zivatargócban felhőszakadás és jégeső is előfordulhat.

A hőmérsékletekben nem várható lényeges változás.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Kedd: többnyire napos időre várható, időnként azonban erősebben is megnövekedhet gomolyfelhőzet és néhol zápor, vagy zivatar is előfordulhat majd. A délnyugati szél megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 24-26 fok között alakul. Késő estére 16-18 fok közé hűl a levegő.

Szerda: napos és gomolyfelhős időszakok váltakoznak egymással. A délutáni órákban szórványosan fordulhatnak elő záporok, zivatarok. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 12-14 fok között alakul. A délutáni órákra 24-26 fok közé melegszik a levegő.

Csütörtök: gyakran lesz erősen gomolyfelhős az ég, csak rövid napos időszakokra számíthatunk. Többfelé valószínű eső, zápor, zivatar. A változó irányú szél megélénkül, időnként megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 13-15 fok között alakul. A délutáni órákra 22-24 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövőhét elejéig folytatódik a záporokkal, zivatarokkal tarkított mérsékelten meleg idő. Erős felmelegedés egyelőre nem valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: időjárás, tavasz, nyár, zápor, zivatar