Az átvonult hidegfront mögött ma már szárazabb, egyelőre mérsékelten meleg levegő érkezik fölénk, így a több napsütés hatására már kissé erősödik a nappali felmelegedés, ismét 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.

Csütörtöktől egy ciklon előoldalán délire fordul felettünk az áramlás, amellyel több hullámban afrikai eredetű, egyre melegebb levegő érkezik fölénk. Tovább erősödik a nappali felmelegedés, a legmagasabb hőmérsékletek péntek délután már megközelíthetik a 30 fokot.

A fölénk érkező levegő meglehetően száraz lesz, ezért többnyire a napsütésé lesz a főszerep. Az erős párolgás következtében azonban gomolyfelhők jelenhetnek meg az égen, ezekből pedig helyi jellegű záporok, zivatarok is kialakulhatnak majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Szerda: változóan felhős idő várható, több-kevesebb napsütéssel. Elszórtan előfordulhat zápor, vagy zivatar. Az északnyugati szél megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 22-24 fok között alakul. Késő estére 14-16 fok közé hűl a levegő.

Csütörtök: változóan felhős, többnyire napos idő várható, csapadék nem valószínű. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 11-13 fok között alakul. A délutáni órákra 25-27 fok közé melegszik a levegő.

Péntek: többnyire napos, száraz idő várható, helyenként azonban átmenetileg megnövekedhet a gomolyfelhőzet és egy-egy hűsítő zápor, zivatar is kialakulhat majd. A délnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 13-15 fok között alakul. A délutáni órákra 26-28 fokig melegedhet a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövőhét elején kissé változékonyabbra fordul időjárásunk. Néhány fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés, de még így is kellemes, kora nyárias időre számíthatunk.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: melegedés, napsütés, enyhülés, meleg, tavasz, zápor, csapadék, időjárás