Ma egy hidegfront alakítja a Kárpát-medence időjárását. A megerősödő északnyugati széllel az eddigieknél jóval hűvösebb levegő érkezik fölénk, a legmagasabb nappali hőmérsékletek a tegnapinál 8-10 fokkal alacsonyabban alakulnak majd. A nap nagy részében a felhőké lesz a főszerep és szórványosan számíthatunk újabb záporok, zivatarok kialakulására.

Szerdára áthalad felettünk a front, mögötte pedig már valamivel szárazabb léghullámok érkeznek fölénk. Több lesz a napsütés, elszórtan azonban még továbbra is előfordulhatnak záporok, zivatarok. Kissé már erősödik a nappali felmelegedés, ismét 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.
Csütörtöktől délire fordul felettünk az áramlás, amellyel több hullámban egyre melegebb levegő érkezik fölénk. Erőteljes felmelegedés kezdődik, a hétvégére megérkezik az igazi nyár.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Kedd: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett, helyenként rövid napos időszakok is előfordulhatnak majd. Szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 16-19 fok között alakul, az alacsonyabb értékek a tartósan csapadékos tájakon lesznek. Késő estére 13-15 fok közé hűl a levegő.

Szerda: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elszórtan még továbbra is előfordulhat zápor, vagy zivatar. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 10-12 fok között alakul. A délutáni órákra 22-24 fok közé melegszik a levegő.

Csütörtök: változóan felhős, többnyire napos idő várható, csapadék nem valószínű. A változó irányú szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 11-13 fok között alakul. A délutáni órákra 25-27 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a hétvégén további erős felmelegedés várható, beköszönt a részleges kánikula, azaz néhány helyen akár kevéssel 30 fok fölé is melegedhet a levegő. Napos és gomolyfelhős időszakok váltakoznak majd egymással és a délutáni órákban helyenként egy-egy nyárias zápor, vagy zivatar is kialakulhat majd.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: május, hidegfront, zápor, eső, időjárás