Egy ciklon előoldali áramlásában meleg, többnyire száraz levegő érkezik a Kárpát-medence fölé, ezért a következő néhány napban még folytatódik a többnyire napos, nyárias hőmérsékletű idő. A meleghullám valószínűleg hétfőn éri el tetőpontját, ekkor a legmagasabb nappali hőmérsékletek már elérhetik a 26-27 fokot.

Hétfő délutántól egy közelgő hidegfront előterében már kissé nedvesebb, labilis levegő érkezik fölénk, ezért erőteljesebb lesz a gomolyfelhő képződés és az esti órákban már helyenként zápor, zivatar is előfordulhat majd. 

Kedden felettünk lesz a hidegfront, egyre többfelé számíthatunk esőre, záporra, zivatarra, kisebb körzetekben akár jelentős mennyiségű csapadék is hullhat. A megerősödő északnyugati széllel hűvösebb léghullámok érkeznek fölénk, a legmagasabb nappali hőmérsékletek már többnyire 20 fok alatt alakulnak majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

vasárnap.jpg

Vasárnap: többnyire napos, száraz idő várható, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a gomolyfelhőzet. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 24-26 fok között alakul. Késő estére 15-17 fok közé hűl a levegő.

hétfő.jpg

Hétfő: eleinte változóan felhős, többnyire napos idő várható, majd a késő délutáni, esti óráktól már erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet és helyenként zápor, zivatar is kialakulhat majd. A délnyugati szél megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 12-14 fok között alakul. A délutáni órákra 25-27 fok közé melegszik a levegő.

kedd.jpg

Kedd: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett, rövid napos időszakok is előfordulhatnak majd. Többfelé valószínű eső, zápor, zivatar. Az északnyugati szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A reggeli órák hőmérséklete 12-14 fok között alakul. A délutáni órákra 16-18 fok közé melegszik a levegő, de a kevésbé csapadékos helyeken 20 fok is lehet.

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: az átmeneti kisebb lehűlés után, a hét második felében erőteljes felmelegedés kezdődik, a hétvégén már 30 fok közeli hőmérsékletek várhatók.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: napos, hőhullám, nyár, meleg, időjárás