A ciklon áramlási rendszerében dél felől enyhe, nagy nedvességtartalmú, északról pedig hűvösebb léghullámok érkeznek fölénk. A két légtömeg felettünk keveredik majd egymással, ezért a következő napokban változékony, gyakran csapadékos időre számíthatunk. Szerdáig több csapadékzóna is érinti megyénket, ezekből összességében jelentős, helyenként akár 20-30 mm eső is hullhat. Az esőzónák között rövidebb időszakokra elvékonyodhat, átmenetileg felszakadozhat a felhőzet, tartós napsütésre azonban egyik nap sem számíthatunk.

Az éjszakák enyhék lesznek, napközben pedig többnyire 13-16 fok közötti maximum hőmérsékletek várhatók. Az alacsonyabb értékeket a tartósabban csapadékos tájakon mérhetjük majd.

A várható csapadék mennyisége és területi eloszlása bizonytalan!

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Hétfő: erősen felhős, vagy borult idő várható, többfelé esővel, záporral. A csapadékhullásban hosszabb-rövidebb szünetek is lehetnek majd. Az északi szél megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 13-15 fok között alakul. A késő esti órákra 11-13 fok közé hűl a levegő.

Kedd: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, átmenetileg azonban elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet. Többfelé várható újabb eső, zápor, a délutáni órákban néhol zivatar. Az északi szél megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 8-10 fok között alakul. A délutáni órákra 14-16 fok közé melegszik a levegő, de az átmenetileg gyengén felhős tájakon ennél melegebb is lehet.

Szerda: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, helyenként azonban elvékonyodhat, átmenetileg felszakadozhat a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor. Az északi, északnyugati szél megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 7-9 fok között alakul. A délutáni órákra 14-16 fokig melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a hétvégéhez közeledve jelentősen javul az idő, elszórtan azonban még továbbra is előfordulhatnak záporok. Erősödik a nappali felmelegedés, a legmagasabb hőmérsékletek már 20 fok felett alakulhatnak majd.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: lehűlés, tavasz, csapadék, időjárás