Megérkezett a CFS modell hosszútávú, anomália előrejelzése májusra. A modell az ilyenkor szokásosnak megfelelő hőmérsékletű, átlagos, vagy annál kissé csapadékosabb idővel számol. A hónap során döntően a déli áramlások uralkodhatnak felettünk, igaz ehhez időnként nedvesség is párosulhat majd, így viszonylag gyakran fordulhatnak elő helyi keletkezésű záporok, zivatarok.

Eleinte még gyakori lehet az északnyugati áramlás, az idő előrehaladtával azonban fokozatosan gyengül, felmorzsolódik az északon elhelyezkedő hideg mag, ugyanakkor a messze délen felhalmozódó meleg légtömeg északabbi szélességek felé terjeszkedik majd.

Ennek hatására elmosódik, megszűnik az Európa felett kialakuló jelentős hőmérsékleti kontraszt, így egyre ritkábbak lehetnek majd a hideg betörések, azaz nyugodtabbra, kellemesebbre fordulhat időjárásunk. A mediterrán térségből azonban gyakran érkezhetnek fölénk páradús léghullámok, ami kitűnő feltételeket biztosíthat majd a záporok, zivatarok kialakulásának.

A kezdeti változékony, kissé hűvös idő után, a jövőhét végétől jelentős változás veszi kezdetét. Egy nyugati ciklon előoldalán délire fordul felettünk az áramlás, amellyel több hullámban egyre melegebb levegő érkezik fölénk. Erőteljes felmelegedés kezdődik, legmagasabb nappali hőmérsékletek már elérhetik a 23-25 fokot. A jelenlegi számítások szerint, a meleg idő tartósnak ígérkezik, a 30 fok körüli hőmérsékletek azonban egyelőre még nem köszöntenek be.

Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet érdemel az Afrika északi részén, illetve az Arab-tábla térségében felhalmozódó, nagy tömegű, igen meleg levegő, amely a későbbikben még beleszólhat a Kárpát-medence időjárásába is. Megfelelő nyomáselrendeződések hatására, erősebb ciklon előoldali áramlások alkalmával ez a forró levegő északabbi szélességek felé terjeszkedik majd.

Megjegyzés: a hosszútávú előrejelzés a szokásosnál bizonytalanabb, ezért csak jelzés értékű.

null

1. Ábra: a CFS modell hőmérsékleti anomália előrejelzése májusra.

null

2. Ábra: a CFS modell csapadék anomália előrejelzése májusra.

null

3. Ábra: a jövőhét végétől jelentős átalakulás kezdődik időjárásunkban. Egy nyugati ciklon előoldalán délire fordul felettünk az áramlás, amellyel egyre melegebb léghullámok érkeznek fölénk.

null

4. Ábra: a következőkben tovább gyengül az északi hideg bázis, ugyanakkor a messze délen felhalmozódott meleg légtömegek egyre nagyobb területeket hódítanak meg Európában.

null

5. Ábra: hőmérsékleti diagram Kaposvár környéki rácspontra. Május 10. után már kevéssel átlag feletti hőmérsékletek várhatók. A kiugró csapadékgörbék záporok, zivatarok valószínűségére utalnak.

null

6. Ábra: Afrika északi területein, az Arab-tábla térségében már egyre melegebb levegő kezd el felhalmozódni, megjelenik a 35-40 fokos izoterma. Megfelelő nyomáselrendeződősek hatására, ez nagy tömegű meleg levegő a észak felé terjeszkedhet majd.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: május, felmelegedés, időjárás