Egy ciklon előoldali áramlásában enyhe, többnyire nagy nedvességtartalmú léghullámok érkeznek a Kárpát-medence fölé, ezért a következő napokban igen változékony időre számíthatunk. Péntektől vasárnapig több csapadékzóna is áthalad majd felettünk, összességében többfelé hullhat jelentős mennyiségű eső, zápor.

A távozó és érkező esőzónák között átmenetileg felszakadozhat a felhőzet, néhol rövid napos időszakok is lehetnek majd. Folytatódik az enyhe idő, sőt vasárnaptól tovább erősödik a nappali felmelegedés, visszatérnek a 10 fok feletti maximum hőmérsékletek.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Péntek: többnyire erősen felhős idő várható, helyenként azonban rövid napos időszakok is lehetnek majd. Elsősorban a déli óráktól kell számítani esőkre, záporokra. A délkeleti szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 5-8 fok kötött alakul. A késő esti órákra 3-5 fok közé hűl a levegő.

Szombat: többnyire erősen felhős idő várható, legfeljebb a délutáni órákban szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor, a délutáni órákban azonban csökkenhet a csapadékhajlam. A délkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul. A délutáni órákra 5-8 fok közé melegszik a levegő.

Vasárnap: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, helyenként azonban átmenetileg felszakadozhat a felhőzet. Többfelé valószínű eső, zápor. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 2-4 fok között alakul. A délutáni órákra 10-13 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövőhét közepéig folytatódik a csapadékos, igen enyhe idő, majd ezt követően már kissé hűvösebb, szárazabb léghullámok érkeznek fölénk, csökken a csapadékhajlam.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: olvad, enyhülés, tavasz, fagy, tél, időjárás