Nyugat felől egy mediterrán ciklon érte el hazánkat, melynek csapadékzónája az esti órákig át is halad felettünk. Napközben többnyire borult idő várható, legfeljebb az esti óráktól kezd el felszakadozni a felhőzet. Sokfelé várható eső, zápor, sőt eleinte néhol zivatar is előfordulhat majd. A várható csapadék mennyisége és területi eloszlása bizonytalan. Az esti órákig általában 10-30 mm eső is lehullhat majd, a nagyobb mennyiség Somogy megye nyugati, északnyugati tájain valószínű.

Napközben viharossá fokozódik az északnyugati szél, amellyel a délutáni óráktól már szárazabb levegő érkezik fölénk, csökken a csapadékhajlam és lassan megkezdődik a felhőzet felszakadozása. Visszaesik a hőmérséklet, de még így is enyhébb idő lesz az ilyenkor szokásosnál.

Csütörtökre eltávolodik térségünkből a ciklon, napközben szeles, felhőátvonulásos idő várható, hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Pénteken egy újabb ciklon csapadékzónája közelíti meg térségünket, egyre többfelé valószínű eső, zápor.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Szerda: többnyire borult idő várható, legfeljebb a késő délutáni, esti óráktól szakadozhat fel néhol a felhőzet. Sokfelé várható kiadós eső, zápor. Néhol zivatar, a délutáni órákban esetleg havas eső is előfordulhat majd. Az északnyugatira forduló szél többfelé viharossá fokozódik. A napi maximum hőmérsékletek még a reggeli órákban beállhatnak, a délelőtt folyamán ugyanis lehűlés kezdődik. Napközben általában 5-8 fok között alakulhatnak a legmagasabb hőmérsékletek. Késő estére 3-5 fok közé hűl a levegő.

Csütörtök: a felhőátvonulások mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az északnyugati szél erős, időnként viharos lesz. A reggeli órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul. A délutáni órákra 8-10 fok közé melegszik a levegő.

Péntek: napközben időnként erősen megnövekszik a felhőzet és többfelé valószínű eső, zápor. A délkeletire forduló szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 0 fok körül alakul. A délutáni órákra 6-8 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a következő egy hétben igen változékony, de az átlagosnál továbbra is enyhébb időre számíthatunk. A jövőhét közepéig több ciklon is áthalad majd felettünk, összességében nagy mennyiségű eső várható.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: lehűlés, csapadék, eső, , tél, fagy, időjárás