A Kárpát-medence felett nyugati áramlás alakult ki, amellyel több hullámban egyre enyhébb, váltakozó nedvességtartalmú levegő érkezik fölénk. A következő napokban változékony, az átlagosnál jóval enyhébb időre számíthatunk. Erősen felhős és napos időszakok váltakoznak majd egymással, de jelentős csapadék nem várható, legfeljebb kedd délután fordulhatnak elő kisebb esők, záporok. Összességében igen enyhe idő várható, de csütörtöktől átmenetileg kissé mérséklődik a nappali felmelegedés.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Kedd: többnyire felhős idő várható, csak rövid, napos időszakok fordulhatnak elő. Elszórtan kell számítani kisebb esőkre, záporokra. A nyugati szél élénk, időnként erős lesz. A délutáni órák hőmérséklete 10-12 fok között alakul. Késő estére 7-9 fok közé hűl a levegő.

Szerda: változóan felhős, napos idő várható. A nyugati, délnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. A délutáni órákra 11-13 fokig melegszik a levegő.

Csütörtök: változóan felhős idő várható, több-kevesebb napsütéssel, néhol azonban tartósabban felhős, ködös időszakok is előfordulhatnak majd. A nyugati, délnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 0,+2 fok között alakul. A délutáni órákra 8-10 fok közé melegszik a levegő, de a ködösebb tájakon 5-6 fok valószínű.

Távolabbi kilátások: a következő egy hétben is folytatódik a változékony, igen enyhe idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: napsütés, lehűlés, felhő, enyhülés, havazás, , tél, ősz, időjárás