Dél, délnyugat felől egy újabb mediterrán ciklon éri el a Kárpát-medencét, amely várhatóan péntek estig meghatározza majd időjárásunkat. A ciklon áramlási rendszerében több hullámban enyhe, nagy nedvességtartalmú levegő érkezik fölénk, így fokozatosan erősödik a nappali felmelegedés, azonban meglehetősen csapadékos időre számíthatunk. A jelenlegi számítások szerint, a legtöbb csapadék szerdán és pénteken hullhat, ugyanakkor csütörtökön, főleg a megye keleti felében átmenetileg a felhőzet is felszakadozhat majd. A nappali hőmérsékletek kezdetben még csak néhány fokkal emelkednek 10 fok fölé, csütörtöktől azonban az enyhülés hatására már kevéssel 15 fok feletti csúcshőmérsékleteket is mérhetünk majd.

A ciklon csapadékzónája a kedd délutáni, esti órákban éri el megyénk délnyugati határát, ezeken a tájakon már esőzés kezdődhet, ami szerda reggelre átterjed az északabbi területekre is.


Megjegyzés: a várható csapadék mennyisége és területi eloszlása bizonytalan.

A kedd estétől péntek estig tartó időszak alatt többfelé hullhat összességében jelentős, helyenként nagy mennyiségű, akár 40-60mm csapadék. A csapadékhullásban hosszabb-rövidebb szünetek is lehetnek majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Kedd: eleinte még előfordulhatnak gyengén felhős időszakok, majd napközben megvastagszik a felhőzet és a késő délutáni, esti óráktól egyre többfelé várható eső, zápor. A keleti, délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 10-12 fok között alakul. Késő estére 8-10 fokig hűl a levegő.

Szerda: túlnyomóan borult idő várható, sokfelé esővel, záporral. Többfelé hullhat jelentős mennyiségű csapadék. A délkeleti szél megélénkül, időnként megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 6-8 fok között alakul. A délutáni órákra 10-12 fok közé melegszik a levegő.

Csütörtök: többnyire erősen felhős idő várható, helyenként azonban hosszabb-rövidebb időre elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet. Többfelé valószínű eső, zápor. A délkeleti szél megélénkül, időnként megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 8-10 fok között alakul. A délutáni órákra 14-16 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a hétvégéig folytatódik a változékony, egyre enyhülő idő. Péntek estig többfelé várható eső, zápor, majd a hétvégére csökken a csapadékhajlam. Vasárnap egy hidegfront éri el hazánkat, amely mögött a jövőhét elejétől kisebb lehűlés kezdődhet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: ciklon, front, zivatar, eső, zápor, időjárás