Délnyugati áramlással meleg, váltakozó nedvességtartalmú léghullámok érkeznek hazánk fölé, ezért a következő napokban folytatódik az átlagosnál több fokkal enyhébb, kissé változékony idő. Az időnként erősen megnövekvő felhőzetből elszórtan előfordulhatnak majd kisebb záporok, emellett azonban hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk. 

Az éjszakák enyhék lesznek, napközben pedig általában 20-24 fok közé melegedhet majd a levegő hőmérséklete.

Kedd délutántól egy hidegfront csapadékzónája közelíti meg hazánkat, az esti óráktól már többfelé valószínű eső, zápor.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

Vasárnap: eleinte többnyire napos, száraz idő várható, majd a délutáni órákban már erősebben is megnövekedhet a felhőzet és elszórtan várhatók kisebb záporok. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik.. A délutáni órák hőmérséklete 22-24 fok között alakul. A késő esti órákra 14-16 fok közé hűl a levegő.

Hétfő: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Szórványosan fordulhatnak elő záporok. A délnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 10-12 fok között alakul. A délutáni órákra 21-23 fok közé melegszik a levegő.

Kedd: eleinte változóan felhős, napos idő várható, csak néhol alakulhat ki futó zápor, majd a délutáni órákban erős felhősödés kezdődik és estétől már szórványosan várható eső, zápor. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 11-13 fok között alakul. A délutáni órákra 21-23 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövőhét második felében jelentős lehűlés kezdődik. Eleinte még többfelé lehet eső, zápor, majd fokozatosan csökken a csapadékhajlam.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: október, ősz, felmelegedés, időjárás