Szerdán egy közelgő hidegfront előterében több hullámban érkezhetnek majd a heves zivatarok, zivatarrendszerek. A friss számítások szerint, az első hullám nagyjából 14-18 óra között érheti el Somogy megyét, majd a második hullám, ami már a hidegfronthoz köthető, kb. 20-23 óra között érkezhet meg.

A zivatarokat orkán erejű szél, nagy méretű jég és felhőszakadás kísérheti.
Szupercellás zivatarok is előfordulhatnak majd, a rá jellemző heves kísérőjelenségekkel. Napközben eleinte még hőség várható, majd a délután folyamán, a zivatarok környezetében már lehűlés kezdődik.

Az szerdai hidegfront több helyen okozhat majd károkat, ugyanakkor lesznek helyek, ahol számottevő csapadék nélkül fog távozni.

A front érkezésének pontosabb részleteiről a szerda reggeli előrejelzésben olvashatnak majd!

null

1-2 Ábra: elsősorban az ország délnyugati tájain, Zala, Somogy és Baranya megyékben van esély heves záporok, zivatarok kialakulására. A modellek a légkörben felhalmozódó potenciális energiát jelzik, amely egyik alapfeltétele a heves események kialakulásának.

null

Minél magasabb az érték, ( 2. ábra ) annál nagyobb az esély a heves viharokra.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: felfrissülés, vége, kánikula, időjárás