Egy ciklon áramlási rendszerében ma még igen meleg levegő érkezik fölénk, a délutáni órákra helyenként 35 fok fölé is melegedhet a levegő hőmérséklete. Nagyrészt napos, száraz idő várható, majd a késő délutáni, esti óráktól már kissé nedvesebb, labilis rétegzettségű levegő érkezhet fölénk, ami kedvező feltételeket biztosít a záporok, zivatarok kialakulásának. Néhol heves zivatar is előfordulhat majd felhőszakadás és jégeső kíséretében.

Hétfőn a már említett ciklon egyik hidegfrontja éri el hazánkat, erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet és egyre többfelé várható zápor, zivatar.

Enyhül a nagy meleg, a délutáni órákban már többnyire 27-29 fok közötti maximum hőmérsékleteket mérhetünk majd.

Keddre átvonul felettünk a hidegfront, amely mögött a vasárnapihoz képest mintegy 10 fokkal hűvösebb levegő érkezik fölénk, jelentősen felfrissül az idő.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Vasárnap: eleinte nagyrészt napos, száraz idő várható, majd a késő délutáni óráktól már erősebben is megnövekszik a gomolyfelhőzet és elszórtan záporok, zivatarok is kialakulhatnak majd. A délnyugati szél élénk, időnként erős lesz. A délutáni órák legmagasabb hőmérséklete 34-36 fok között alakul. A késő esti órákra 25-28 fok közé hűl a levegő.

Hétfő: a változóan, időnként erősen gomolyfelhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A délutáni óráktól egyre többfelé várható zápor, zivatar. Néhol felhőszakadás, jégeső is előfordulhat majd. A délnyugati, majd később északnyugati szél megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 20-22 fok között alakul. A délutáni órákra 27-29 fok közé melegszik a levegő.

Kedd: eleinte még erősen felhős idő várható, majd napközben már csökken a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Legfeljebb néhol alakulhat ki futó zápor. Az északi szél erős lesz. A reggeli órák hőmérséklete 15-17 fok között alakul. A délutáni órákra 22-24 fokig melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövőhét második felében már kismértékű felmelegedés kezdődik, de az igazi strandidő nem tér vissza. A jövőhét végén is marad a kissé változékony, mérsékelten meleg idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: forróság, június, meleg, nyár, időjárás