A tartós, kiadós csapadékot okozó ciklon lassan gyengül, eltávolodik térségünkből, azonban keddig még mindig hatással lesz hazánk időjárására, folytatódik a változékony, az átlagosnál hűvösebb idő.

Vasárnap a több-kevesebb napsütés mellett már csak szórványosan kell számítani záporokra, zivatarokra. Nagy területre kiterjedő, tartós csapadék már nem valószínű, azonban egyes záporgócokban lokálisan jelentősebb eső is lehullhat majd.

Hétfőn a ciklon átmenetileg visszakanyarodik fölénk, ezért kelet felől erősen megnövekszik a felhőzet és egyre többfelé valószínű eső, zápor, majd kedd napközben már ismét szárazabb levegő érkezik fölénk, csökken a csapadékhajlam.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Vasárnap: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Szórványosa várható zápor, zivatar, néhol felhőszakadás is előfordulhat majd. Az északnyugati szél megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 18-20 fok között alakul. Késő estére 13-15 fok közé hűl a levegő.

null

Hétfő: a gyakran erősen felhős ég mellett, csak rövid napos időszakok lehetnek. Többfelé valószínű eső, zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 10-12 fok között alakul. A délutáni órákra 18-20 fok közé melegszik a levegő.

null

Kedd: eleinte többfelé várható eső, zápor, majd napközben csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet. Az északnyugati szél megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 11-13 fok között alakul. A délutáni órákra 20-22 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövőhét közepétől már egyre szárazabb levegő érkezik fölénk, több lesz a napsütés. Az éjszakák hűvösebbek lesznek, napközben pedig általában 20 fok körül alakul a hőmérséklet. Jelentősebb felmelegedés a hétvégétől valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: megnyugszik, május, napsütés, eső, tavasz, időjárás