Egy nyugati ciklon előoldali áramlásába került a Kárpát-medence. Dél felől afrikai eredetű, igen meleg léghullámok érkeznek fölénk, hatására kedden igazi nyári idő várható, helyenként kevéssel 30 fok feletti maximum hőmérsékletekkel.

Szerdán már egy hidegfront közelíti meg hazánkat, északnyugatira fordul a szél és a délutáni órákban szórványos záporok, zivatarok is előfordulhatnak majd. Néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet, de így melegebb lesz az átlagosnál.

Csütörtökre átvonul felettünk a hidegfront, felfrissül a levegő, napközben már átlagos, az ilyenkor szokásosnak megfelelő hőmérsékleteket mérhetünk majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: változóan felhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű. A délnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 29-31 fok között alakul. Késő estére 20-22 fokig hűl a levegő.

null

Szerda: eleinte változóan felhős, napos idő várható, majd a délutáni óráktól erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet és szórványosan várhatók záporok, zivatarok. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 16-18 fok között alakul. A délutáni órákra 25-27 fok közé hűl a levegő.

null

Csütörtök: változóan felhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 12-14 fok között alakul. A délutáni órákra 22-24 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a hét második felétől kissé változékony, összességében átlagos hőmérsékletű idő várható. Pénteken, szombaton kissé melegszik az idő, majd vasárnap egy hidegfront hatására ismét visszaesik a hőmérséklet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: május, nyár, időjárás