Délnyugati áramlással több hullámban meleg, többnyire száraz levegő érkezik fölénk, ezért a hétvégén további felmelegedés várható. Többnyire napos idő várható, csak időnként növekedhet meg átmenetileg a fátyol, illetve gomolyfelhőzet, amelyből legfeljebb néhol alakulhat ki futó zápor. Az éjszakák egyre enyhébbek lesznek, a nappali órákban pedig szinte mindenhol 20 fok fölé melegszik a levegő.

Hétfőn egy közelgő hidegfront előterében már kissé nedvesebb, labilis levegő érkezik fölénk, főként a délutáni órákban egy-egy zápor, zivatar is előfordulhat majd, a hőmérsékletekben azonban nem várható lényeges változás.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Szombat: többnyire napos, száraz idő várható, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a fátyol, illetve gomolyfelhőzet. Futó zápor legfeljebb néhol alakulhat ki. A délnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 20-22 fok között alakul. Késő estére 10-12 fok közé hűl a levegő.

Vasárnap: változóan felhős, napos idő várható, néhol azonban erősen gomolyfelhős időszakok is előfordulhatnak majd. A délutáni órákban helyenként futó zápor is előfordulhat. A reggeli órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. A délutáni órák hőmérséklete 20-22 fok között alakul.

Hétfő: eleinte változóan felhős, napos idő várható, majd a délutáni óráktól erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet és helyenként zápor, zivatar is előfordulhat majd. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, időnként megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 6-8 fok között alakul. A délutáni órákra 19-21 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: kedden és szerdán kissé hűvösebb, de többnyire száraz idő várható, majd csütörtöktől újabb erős felmelegedés kezdődik.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: előrejelzés, szalinay, időjárás