Északi áramlással továbbra is hideg, váltakozó nedvességtartalmú léghullámok érkeznek fölénk, ezért szerdáig még marad a változékony, az átlagosnál hűvösebb idő.

Hétfő délutántól egy gyenge csapadékzóna közelíti meg térségünket, amely a kedd déli órákig át is halad felettünk. Ebben az időszakban szórványosan kell számítani záporokra, hózáporokra, a kedd hajnali órákban a megye déli tájain esetleg havas esőre, kisebb havazásra, de jelentős csapadék nem várható. Hétfőtől megerősödik, helyenként viharossá fokozódik az északi szél, amely csak szerda estétől mérséklődik jelentősen. Hűvös idő várható, a hajnali órákban többfelé lehet gyenge fagy, a délutáni órákban pedig csak kevéssel emelkedhet 10 fok fölé a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Hétfő: eleinte napos idő várható, majd a délutáni óráktól megnövekszik a felhőzet és elszórtan záporok, hózáporok is előfordulhatnak majd. Az északi szél erős lesz. A délutáni órák hőmérséklete 9-11 fok között alakul. Késő estére 4-6 fok közé hűl a levegő.

null

Kedd: eleinte erősen felhős idő várható, szórványos kisebb esővel, havas esővel, néhol esetleg havazással, majd napközben felszakadozik a felhőzet, már csak elszórt futó záporok fordulhatnak elő. Az északi szél erős, időnként viharos lesz. A reggeli órák hőmérséklete 0,+2 fok között alakul, néhol gyenge fagy is előfordulhat. A délutáni órákra 10-12 fokig melegszik a levegő.

null

Szerda: felhőátvonulások várhatók, hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Elszórtan előfordulhatnak futó záporok. Az északi szél erős, időnként viharos lesz. A reggeli órák hőmérséklete 0,+2 fok között alakul, néhol fagy is előfordulhat majd. A délutáni órákra 11-13 fokig melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: csütörtöktől egyre melegebb levegő érkezik fölénk, a hétvégén már 20 fok fölé melegedhet a levegő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hétfő, húsvét, időjárás